2012. március 15., csütörtök

11*



Chapter 11 - Az emlékek

   HA BÁRMIT IS SEGÍT NEM TUDTAM HOL ÉBREDEK FEL, MI TÖRTÉNT, MIÉRT TÖRTÉNT, SŐT MÉG AZT SEM, HOGY KI VAGYOK. A fejem iszonyatosan hasogatott és csak arra eszméltem fel, hogy a földön fekszem, magamon egy szál takaróval. És igen… a takaró alatt meztelen voltam. Hatalmas lendülettel ültem fel, magam elé szorítva a takarómat. Mély levegőket vettem és próbáltam magamra koncentrálni.
   - Mi a…? – szólalt meg valaki, mire én összerezzentem és még erősebben magam köré csavartam a takarót.  - Hát te mit keresel itt? – kérdezte ismét az a valaki. Nem tudtam felismerni a hangját, csak tudtam, hogy ismerem. És csak imádkoztam, hogy ne Louis és ne is Harry legyen. Lassan a hang irányába fordítottam a fejemet. Az ágyról jött a hang, ahol Zayn ült. Ő teljes sokkos állapotban ült az ágyán, én pedig halálsápadtan – és meztelenül – ültem a földön. Körülnéztem a szobában, ahol épp voltunk (meztelen vagyok!!).
   - Hol vagyunk? – nyögtem végre ki. Meztelen vagyok!
   - A fiúkkal közös szobánkban – mondta halkan. Én meztelen vagyok, és ő? Na jó ez most komolyan hülye kérdés.
   - Zayn kérlek, próbálj meg emlékezni, hogy mi történt tegnap, vagy ma hajnalban, vagy mit tudom én mikor. Kérlek, az nem lehet, hogy… - a mondat végére elhalkult a hangom.
   - Hogy lefeküdtünk? – fejezete be a gondolatomat. – Minden jel erre utal. Rajtam a takarón kívül semmilyen más anyag nincs. És rajtad? – kérdezte, mire én megráztam a fejemet. – De igazad van – dőlt hátra – próbáljunk meg visszaemlékezni.
~
   - LOUIS FELELSZ VAGY MERSZ? – KÉRDEZTE ZAYN, AKI EKÖZBEN FELVETTE A FÖLDRŐL AZ ELGURULT FEKETE FILCTOLLAMAT.
   - Merek, bébi, merek – húzta ki magát Louis.
   - Csukd be a szemed és bízz bennem – nevetett Zayn. Mi már azon röhögni kezdtünk, ahogy levette a filcről a kupakot. aztán Louis arcára kezdett el rajzolni. A homlokára egy szívet, a szemei köré szemüveget, a szája fölé pedig egy bajuszot.

~
   - ENNEK ÍGY SEMMI ÉRTELME – MOROGTAM. Ujjammal erősen elkezdtem masszírozni a halántékomat. – A ruháim hol vannak?
   - Nem tudom – húzta el a száját. Jó szorosan körém tekertem a takarót és felálltam. – Skylar – szólított meg Zayn, mire felé néztem. – Megvan a melltartód – csippentette két ujja közé az említett fehér neműmet, mire kikaptam a kezéből. A következő lépésemnél megtaláltam a másik fehér neműmet is.
   Bementem a fürdőszobába és megtaláltam a szürke pólómat is. Ez hogy kerülhetett ide? Hirtelen megszédültem. Elkaptam a mosdó szélét, de a takaró lecsúszott rólam. A lábammal gyorsan bevágtam magam mögött az ajtót, majd felvettem a hiányos ruháimat.
   A fejem iszonyatosan fáj, és nem találok semmilyen gyógyszert. A hátamat a falnak vetem és lecsúszok mellette.
~
   - SKYLAR TÁNCOLJ SZEXISEN – VIGYORGOTT GUS, AKI KIPÖRGETETT ENGEM. Már magamról sem tudtam olyan részeg voltam, így csak vállat rántottam és felálltam. A CD-lejátszón átváltottam a Lady Marmalade-ra és énekelni kezdtem, miközben – szó szerint – vonaglottam táncolás közben. A legtöbbet talán Harry-nek táncoltam, akinek a keze időnként a csípőmön és a fenekemen időzött. Majd hirtelen felállt és megcsókolt. Persze hevesen viszonyoztam azt.
~
   - BASSZA MEG! – ÜTÖTTEM MAGAM FEJBE, MAJD IDEGESEN MAGAM UTÁN VONSZOLVA A TAKARÓT KIMENTEM ZAYN-HEZ.
   - Találtam egy övet – vigyorgott, mire kikaptam a kezéből.
   - Már csak a szoknyám kell – morogtam és leültem az ágy végébe.
   Aztán hirtelen elmémbe villant az este.
~
   - CSÓKOLD MEG SKYLART – MONDTA ADRI ZAYN-NEK, AKI KÖZELÍTENI KEZDETT FELÉM.
   - Ó, nem én ilyeneket nem csinálok – tettem magam elé a kezemet és részegen röhögcsélni kezdtem, de Zayn elnémított. A szájával. Mindenki kiabált és fütyült. Zayn az ölébe húzott, majd felállt. Nem tudtam hova is megyünk – most már tudom hova mentünk! Amint kiértünk az ajtón lehúzta a szoknyámat, majd valahova ledobta. Aztán bementünk egy szobába és lefektetett az ágyra. Levette a felsőmet, amit jó messze eldobott.

~
   - AZT HISZEM, TUDOM, HOL A SZOKNYÁM – SUTTOGTAM, ARCOMAT A TENYEREMBE TEMETTEM.
   - Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – hajtogattam egyfolytában Zayn. – Mekkora egy szemét dög vagyok.
   - Én meg egy ribanc – sóhajtottam, majd kezet nyújtottam felé. Most már bele kell nyugodnom ebbe a tudatba: lefeküdtem az unokatestvérem barátjával és az exem barátjával. Lefeküdtem Zaynnel.

   - Valahol itt kell lennie a szoknyádnak – mondta Zayn, én meg csak még jobban szorítottam a takarót magam körül.
   - Ezt keresitek? – szólalt meg egy hang mögülünk.
   - Tesó, ez… - kezdte volna Zayn, de Harry leintette és odadobta hozzám a szoknyámat.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez atya úr isten! :D xD Most már csak egy dologban reménykedem. Hogy még az akció előtt bealudtak xD Harry mit játssza itt a féltékeny kis kakast? Ott volt a lehetőség, de ő elcseszte. Ez van :D Attól, hogy mostanában ilyen kis dög vagyok Harryvel, még szeretem és reménykedem benne, hogy újra összejönnek. :D
    Nagyon tetszett a rész.
    Várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés
  2. Imádom az egészet! Nagyon tehetséges vagy:) És ez a rész... TEJÓÉG! Nem semmi kis fordulat^^

    VálaszTörlés
  3. Úristeeen!:DDD
    Ez elég para! ;)
    Bár, tudod mit? Örülök, hogy lefeküdt Zaynnel. :DD Bírom Zaynt!:) És Hazza is megérdemelte... Neki ott van Caroline. *vállatvon*
    Ők meg fiataok, sokat ittak és élvezték az éjszakát. ;) Amikor kezet fogtak, majdnem elnevettem magam. :DD
    Várom a folytatást!:)
    Sky helyében nem törődnék a történtekkel és úgy csinálnák, mint akit nem érdekel mit gondolnak a többiek. Ugynaúgy viselkednék, mint eddig, Zannel is!:)

    VálaszTörlés
  4. Ez BUMM.!;D
    Én nem haragudnék Sky-ra Harry helyében. Eddig mindent csak elviselt.. most legalább Harry is kap kicsit a pofikájára.;D
    Najó.. de igazam van.!:DD
    Zayn.. hmm..:$$
    Iszonyat jó.!
    kövit.♥

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszett ez a rész! Remélem hamar hozod a következőt. *-* <3

    VálaszTörlés