8*

Chapter 8 - A divatbemutató
   NAGYON, DE TÉNYLEG NAGYON ÉLVEZTEM A RÖPLABDAMÉRKŐZÉST. Felejthetetlen élmény volt. A retinámba égett Caroline sikítozása és arca.
   Még a hotelszobánkba beesve is visítottunk a nevetéstől. Adri ledőlt az ágyára, míg Gus az enyémre ült, én meg csak megálltam mellette. Bills beállt elénk és utánozni kezdte Caroline-t. Az arca és a hangja inkább hasonlított egy ijedt anyakocára, mintsem egy emberére. Úgy nevettem, hogy beleestem Gus ölébe, aki törökülésben ült. A cselekedetemtől még jobban röhögni kezdtünk, már Bills is a földön ült.
   Persze mi a nagy röhögcsélés közben nem csuktuk be az ajtót, így egész szép nézőközönséget kaptunk. Az ajtóban állt Louis, Liam, Harry és Caroline is. Az előbbi kettő még mosolygott is, de a másik említett kettő láttára leolvadt az arcunkról a mosoly. Gus a derekamra tette a kezét. Ezt a mozdulatot pedig Harry is szemmel követte.
   - Elvárnék egy bocsánatkérést – szólalt meg Caroline, szorosan Harry-hez bújva.
   - Fél, hogy megütöd, azért bújik? – súgta a fülembe Gus, mire felnevettem.
   - Ha vicces még bocsánatot is kérhetnél – mondta Harry. Ránéztem. De a tekintete üres volt. Nem tudtam belőle megmondani semmit sem.
   - És ha nem? – mosolyogtam angyalian.
   - Mi lett volna, ha lekap egy lesifotós? – hápogott Caroline az ajtóban. Felálltam Gus öléből és odamentem elé. Még jobban Harry-hez simult.
   - Talán felkértek volna egy férfimagazinba pózoló libának – kacsintottam és elmosolyodtam.
   - Meglehet, mert a te melleid olyanok, mint két felduzzadt szúnyogcsípés – mondta Caroline, majd elmosolyodott. Az arcomra valamiféle árny borulhatott, majd gúnyosan felnevettem.
   - Engem ez nem nagyon izgat – mosolyogtam. – És most, ha nem haragszotok, próbánk lesz. Szeretnénk átöltözni.
   - Igen már el is felejtettem, hogy a dagadt kislányok fognak futkorászni a színpadon – nevetett Caroline. Meglendült a kezem és elkaptam a pólóját, de Harry erősebben fogta, mint ahogy én rántottam.
   - Ne merd a gyerekeket bántani – sziszegtem, mire felnevetett.
   - Rád gondoltam. Láttad már a feneked? Tiszta narancsbőr és löttyedt a sok hájról. A hasadról nem is beszélve.
   - Most már elég lesz Caroline – kiabált rá Louis. Csak álltam az ajtóban. A tekintetem elsötétült. Megfogtam az ajtószélét, szorítottam rajta egyet, majd hátrébb léptem és becsaptam az orruk előtt. Az arcomon egy könnycsepp gördült le, s lehullott a szőnyegre. Letöröltem, majd a bőröndömhöz sétáltam. Kivettem belőle egy rövidujjas ruhát, aminek a felső része sima fekete volt, mell alatt pedig egy hosszú szoknya kezdődött, amin pink virágok voltak. Felkaptam az éjjeliszekrényről a telefonomat és a ruhával együtt bementem a fürdőbe. Magamra vettem a ruhámat, majd kivasaltam a hajamat és egy hajpánttal hátratűztem. Rátámaszkodtam a mosdó szélére és a tükörképemre bámultam.
   - Skylar – kopogott be Adrian. – Lementünk reggelizni, jössz?
   - Nem, köszi – motyogtam.
   - És kérsz valamit?
   - Nem… Nem vagyok éhes, köszönöm – mondtam, mire egy okét hallottam, majd elmentek mind a hárman.
   Kihúztam a mosdó alól a mérleget, majd ráálltam. Negyvenkilenc kiló. Még Bills is negyvenöt. Adri meg negyven. Visszatoltam a mosdó alá a mérleget, majd az ajtónak támaszkodtam. A telefonom őrült táncba kezdett a mosdó szélén, majd leesett a lábam mellé.
   Clay.
   Egyszerűen kinyomtam. Azóta nem láttam és nem is beszéltem vele, hogy megcsókolt. És nem is szeretnék. De újból hívott. És én ismét kinyomtam. Majd megint hívott. És én
   felvettem.
   - Tessék – szóltam bele remegő hanggal. Nem viccelek, tényleg remegtem.
   - Skylar – mondta Clay. – Beszéltem anyukáddal, miután te sosem veszed fel a telefonod. Azt mondta Dániában vagy, ez igaz? Miért mentél vissza? Tökéletes vagy.
   - Miért gondolja mindenki azt, hogy a miatt mentem vissza, mert kövérnek érzem magam – csattantam fel. A szememből egy könnycsepp távozott, majd a másikból még egy.
   - Én nem azt gondolom – suttogta Clay. – Azért hívtalak, hogy megtudjam, mi van veled.
   - Hagyj békén, kérlek – suttogtam a telefonba.
   - Mi jár a fejedben? – kérdezte Clay. – Kérlek, mond meg.
   - Hogy mi? Akarod tudni mi történt velem az elmúlt pár hónapban, ami alatt te tojtál a fejemre? – kérdeztem ingerültem, mire ő hümmögött egyet. – Elmentem Londonba, ahol összejöttünk Harryvel, majd szakítottunk, mert járni kezdett Caroline-nal. De eközött a kettő között még megverettem magam Amberlie-vel. Dániában mentem és mázlimra jó ideig nem láttam még színét sem Harry-nek, de most, hogy Münchenben vagyok, ismét itt vannak. És Harry Caroline-nal van. És nem mellesleg az a boszorkány az előbb a fejemhez vágta, hogy kövér vagyok – kiabáltam a telefonba, majd kinyomtam. A fejemet hátracsaptam az ajtónak, ami nagy koppanással és fájdalommal adta tudtomra az ütközést.
   Feltápászkodtam, majd lemostam az összes sminkemet és lementem a próbára.

   AZ ESTE HAMAR ELJÖTT, DE ÉN NEM TARTOTTAM SZÜNETET. Míg a többiek ebédeltek és vacsoráztak én elvonultam és az egyenes járást gyakoroltam, vagy éppen a ruhák anyagát vizsgáltam – ami meg kell, hogy hagyjam nagyon tanulmányos megfigyelés.
   Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy korog a gyomrom és egy kicsit émelygek. Leültem a nevemre kiállított sminkasztalhoz, majd megtámasztottam a fejem.
   - Lányok mindenki öltözzön – jött be nagyokat mutogatva Keisy. – Ne feledjétek, az ötös számú ruhákkal kezdünk. Azután jön a hatos, a kilences és a kettes, a szünet után az egyes, hármas és a négyes. Tehát ötös – mutatta a számot az kezén, majd kiment. Mindenki a ruhaállványa köré gyűlt és leakasztotta a ruháját. Az én ötös számú ruhám egy kék furcsa ruha volt. Nincs jobb szó rá, mint a furcsa. Vékony pántú ruha volt, ami V dekoltázsú volt. A mellrészén csillogó lila, kék és rózsaszín szívek voltak, míg a szoknya része valami halvány-kék színű anyagból volt. Magamra vettem, majd Keisy intett nekem, hogy én leszek az első. Felléptem a színpadra és magabiztosan sétáltam végig a kifutón – már amennyire azt a húszcentis tűsarkúim engedték – és a tömeget kémleltem. Bills vörös kontyos feje igen kitűnt a tömegből. Mosolygott.
   - Ő itt az elsőszámú modellünk – mondta Keisy, amint elértem a kifutó végét, majd megfordultam, de még egyszer visszamentem. – Skylar Tomlinson egy éve hagyta el a táborunkat – mondta. Mosolyogj! És megfordultam.
   Gyorsan felvettem a hatos számú ruhát. Ez volt az egyik kedvenc ruhám, amit Keisy tervezett. Egy rövid koktélruha volt, aminek az alapja krémszínű volt, de rajta volt még egy fekete fátyolszerű réteg is, ami a felsőrészén csak az egyik részét fedi. Felvettem egy telitalpú cipőt és vártam a soromra.
   Miután a második körömről jöttem be, magamra vettem a kilencest. Ez egy nagyon elegáns fekete ruha volt. Pánt nélküli. A szoknyájának a hátsó része pedig hosszabb volt, mint elöl.
   Keisy intett nekem én pedig felléptem a kifutóra. Mielőtt egy lépést is tehettem volna megszédültem, de biztosan mentem tovább, viszont mikor meg akartam volna fordulni elhomályosult a terem, mint mikor víz megy a szemembe. De nem dörzsölhettem meg a szememet, de azt sem láttam hova lépek. Mielőtt még két lépést tehettem volna elsötétült minden és már csak azt éreztem, ahogy a kifutó szélébe ütöm a fejem és a padlóra esek.

ruha:

 








ruha(ötös számú):

ruha(hatos számú):

ruha (kilences számú):