1*

Chapter 1 – A cikk

   - SZERINTEM A FIÚKTÓL NAGYON KEDVES, HOGY MEGBESZÉLTÉK A SZOMSZÉDJUKKAL, HOGY NEKÜNK ADJA EL A HÁZAT – ÁRADOZOTT ANYA A TELEFONBAN, MIKÖZBEN ÉN SMINKELNI PRÓBÁLTAM, DE AMINT MEGHALLOTTAM AZT A KÉT ÖSSZEFÜGGŐ SZÓT, HOGY FIÚK-SZOMSZÉD KIESETT A KEZEMBŐL A PIROSÍTÓ ECSET ÉS HANGOS KOCCANÁSSAL ESETT A SMINKES ASZTALOMRA.
   - A fiúk szomszédjába költöztetek? – bámultam a tükörképemre.
  - Persze kincsem. Nem ismerünk itt mást csak őket és Harry előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha…
   - Ja, világos – szorítottam meg az első kezembe eső tárgyat – jelen esetben -, a pirosító ecsetet. – Anyu… tudom, hogy megígértem, hogy hazautazok a jövő hétre, de olyan sok munka jár az elhelyezkedéssel Németországban, meg a rengeteg bemutató, fényképsorozat és a kis szabadidőmben meg még annyira sem tellene, hogy a repülőtérig eljussak. És főleg, most, hogy június eleje van rengeteg fotósorozatot kell csinálnunk és nem hagyhatom cserben Gus-t – hadartam. Csak mondtam és mondtam, de igazából a június volt a legszabadabb hónapunk. A június Dániában nem annyira meleg, hogy újabb, lazább fotósorozatot csinálhassunk és Németországban pedig már az előkészületek zajlanak a tábor megnyitójára. És egyre több jelentkező érkezik Németországból. Nekünk ebben a hónapban, csak ruhapróbák vannak a megnyitóra.
   - Pedig már a fiúk is beleélték magukat – sóhajtott anya. A hangján hallottam a csalódottságot, de most az egyszer az a fontos, hogy távol legyek minden számomra régen ismert dologtól, Harry-vel kezdve.
   - Kivel beszélsz? – kérdezte valaki anyától. Én pedig csak imádkozni tudtam, hogy ne Louis legyen az.
   - Skylar-rel – mondta anyu. – Győzd meg arról, hogy jöjjön haza a jövő hétre – kérte anya, majd Louis hangja szólalt meg a telefonban.
   - Még mindig dühös vagyok rád – morogta Louis, majd a többiek is rákontráztak. Tehát akkor ők is ott voltak. – Tudod, milyen kegyetlen szar itt nekünk? Talán havonta, ha beszélünk. Még a webkamera felkéréseket is elutasítod.
   - Sajnálom Louis. Túl sok a munkám, ahogy nektek is. És bocs, de nem tudok haza menni. És sajnálom, de mennem kell, mert Gus már vár rám. Szia – letettem. A telefonomat a földre dobtam, ami így szétesett. Lehajoltam és visszatettem belé a kártyát, az akkut és a hátulját is visszacsatoltam. Az ujjam elidőzött a bekapcsoló gomb felett, de végül nem nyomtam meg, csak letettem az ágyra.
   Folytattam a sminkelést, majd egy köntösben beálltam a szekrényem elé és a megfelelő ruhát kerestem. Ma igazából nem volt valami jelentőség teljes fotózás. Csak egy próbafotózás. Kivettem egy rövidke alkalmi ruhát. A felső része szürke volt, a derekánál egy masni volt, a szoknya rész, pedig szűk volt, bézs színű és a közepén egy cipzár választotta ketté; díszként. Nem kellett hozzá melltartó.
   Levettem magamról a köntöst, így egy szál bugyiban álltam a szobám közepén. Majd egyszer csak valaki bejött.
   - Ezek a szar dán újságosok. A legújabb újság is másfél hónapja jött ki Angliában – magyarázta Gus. Kezemmel amennyire tudtam eltakartam a melleimet, majd mire Gus felnézett, fülig vörösödött és elfordult. Én is elfordult. – Izé… bocsánat… nem láttam, hogy meztelen vagy.
   - Akkor honnan tudod, hogy az vagyok? – vörösödtem el én is egyre jobban.
   - Mert láttam… izé… gondoltam – dadogta. Hátralestem a vállam felett, Ő még mindig háttal állt nekem én pedig gyorsan felvettem az ágyról a ruhámat.
   - Meg ne fordulj. Öltözöm! – sziszegtem, majd magamra kaptam a ruhámat. A cipős szekrényemből kivettem egy tizenöt centis, fűzős, párduc mintás magas sarkút is. Belebújtam, majd megérintettem Gus vállát. – Hogy festek?
   Megfordult. Kicsit hátrébb léptem Ő pedig tetőtől-talpig végig mért, majd füttyentett egy aprót. – Ezt figyeld – tolta az orrom elé az újságját. A címlapon egy göndör hajú fiú volt, aki eléggé kiütötte magát. Mint a szalagcímből kiderült, szó szerint kiütötték. De, hogy ki is a titokzatos eső-kelő? Én magam is meglepődtem.
   - Harry Styles ütős bulija? – olvastam fel hangosan. Majd a kijelölt oldalra lapoztam. Leültem a székembe, Gus pedig velem szemben foglalt helyet. Hangosan olvasni kezdtem. – Mr. Styles egy igen személyes ajándékot adott kedvesének, Caroline Fleck-nek az egy hetes évfordulójukra. Ám az igen intim fehérnemű kissé feldühítette a színművésznőt, így összekaptak a pop-énekessel, aki egy klubban öntött fel a garatra. „Az utóbbi egy hetem eléggé furcsán telt. Megkedveltem valakit, aki aztán elhagyott és végül rájöttem, hogy igazán Caroline tud megérteni engem. Egy kicsit ki kellett rúgnom a hámból. De a szerencse, hogy Caroline-nal mindent megbeszéltünk”. Viszont ezen az estén Harry annyira – fogalmazzunk úgy – berúgott, hogy a kidobó emberekkel gyűlt meg a baja. Akik egy két jobbegyenessel a padlóra küldték a tinilányok kedvencét.
   - Na, mit szólsz hozzá? – vigyorgott a képembe Gus. – Viszont tovább kellene olvasnod egy kicsit.
   - Miért? – kérdeztem, de Ő kikapta a kezemből az újságot és olvasni kezdett. – Harry Styles ezután elhagyta a klubbot és legjobb barátját, Louis Tomlinsont segítségül hívva hazafuvaroztatta magát az öt fiúval közös otthonukba, azonban út közben megálltak egy benzinkútnál, ahol összetűzésbe kerültek pár fiatallal. A benzinkutas kihívta a rendőrséget, így mindkét 1D tag a fogdában töltötte az éjszakát.
   - Louis is? – akadtam ki. Majd kitört belőlem a hisztérikus, keserű nevetés. Szörnyen szánalmas volt, hogy ez történt velük, de egy részben fájdalmas is, mert Harry a Caroline-nal való kapcsolatát ecsetelte benne.
   - Indulhatunk? – állt fel Gus, majd a kezét nyújtotta felém. Bólintottam, majd felsegített. – Induljon a fotózás.
   - De izgalmas – fintorogtam. Már több fotózáson voltam, mint ahány éves vagyok.
ruha: