2*

Chapter 2. -  Az üzenet
   NAGY SZERENCSÉM VOLT, HOGY ELŐRE HOZATTÁK A MEGNYITÓT, MERT ÍGY TÉNYLEG VAN ALIBIM ARRA, MIÉRT NEM MENTEM HAZA. Ezen a héten mentem volna haza, mármint Londonba, de Anglia helyett Németországba látogatok. Igaz csak négyen mentünk még, mert a többi modell és kellékes csak kedden érkezik, de Gus, Adrian, Keisy és én vasárnap éjjel kocsiba szálltunk és hétfő reggelre megérkeztünk Münchenbe.
   - Szerinted találkozunk majd a Tokio Hotel-lel? – lelkendezett Adrian mellettem a hátsó ülésen Keisy kocsijában. – El sem hiszem, hogy egy fél órája léptük át Németország határát.
   - Németország hatalmas Adri, nem hinném, hogy Bill és Tom Kaulitz erre felé császkálnának, csak úgy – nevettem. Adri egy nagyon magas, szőke lány, aki oda és vissza van a Tokio Hotel-ért. Rajongására még az is rátesz egy-két lapáttal, hogy a fiúk németek. Ugyanis Adri jobban imádja Németországot, mint Angliát, a szülő országát. Sőt, jobban beszél németül, mint angolul.
   - Nem akarlak elkeseríteni Skylar, de a Tokio Hotel hivatalos a megnyitóra – mosolygott a visszapillantó tükörbe Keisy. Adri hatalmas sikítozásba kezdett, majd ecsetelni kezdte melyik számokat is szeretné, ha elénekelnék a fiúk.
   - Én csak a Schrei-t ismerem – húztam el a számat. Adri tovább lelkendezett, ezúttal Gustave-nak, aki az anyósülésen ült. Keisy azt mondta, hogy Gus ülhet, csak elöl, mert Ő betöltötte már a tizennyolcat, míg én csak tizenhét, Adri pedig tizenhat éves.
   Könyökömet a kapaszkodóra támasztottam, majd kinéztem az ablakon. Adri lelkendezéséről eszembe jutott Bills, aki ugyanúgy odavolt a One Direction-ért. Tegnap előtt beszéltem vele utoljára.
   „- Figyelj, tegnap voltam a fiúknál. Komolyan teljesen kivannak. Nem sziporkáznak eléggé. Hiányzol nekik. Harry-nek. Vissza kell menned. Nem kerülheted el a lehetetlent. Egyszer úgyis hazamész. Vagy ők mennek majd hozzád. Ez elkerülhetetlen, kicsi szívem”.
   - Nézzétek Berlin! – kiáltott fel Adri. Megtöröltem a szemeimet, majd Adri felé fordultam, hogy ugyanazon az oldalon kémlelhessen a várost, ahol ő. – Nézzétek, itt a főpályaudvar!
   - Csodaszép – ironizált Gus, mire felnevettem. Visszacsusszantam a helyemre. Ahogy kiértünk a városból Adri sóhajtott, majd Keisy bekapcsolta a rádiót.
   - Hölgyeim és Uraim, de legfőképpen hozzátok szólok lányok, remélem élveztétek z előbbi számot. Ha tetszett ezt még jobban imádni fogjátok. Remélem, van jó pár hallgató, aki ilyen késői, vagy korai órákban fent marad velünk – az órámra pillantottam, ami hajnali három órát mutatott. - Ugyanis a vendégeink a One Direction! Sziasztok, fiúk, örülök, hogy eljöttetek – mondta a rádió műsorvezető. Az volt meglepő, hogy ezt a rádióadást Dániában és itt is lehetett fogni. De most nem ez kötött le, természetesen.
   - Hello! Mi köszönjük a meghívást – mondta Liam. Az a gáz, hogy már a hangjukat is megismerem és mindössze csak egy hónapot töltöttünk együtt.
   - Kikotyognátok egy kis titkot? Hova mentek fellépni legközelebb?
   - Münchenbe – ujjongott Niall. Oké, agyfagyás! Mi az, hogy Münchenbe jönnek?
   - Keisy – sziszegtem, mire az említett behúzott nyakkal nézett mereven az útra. – Van még valami, amit nem mondtál el?
   - Egy fogyókúrás tábor megnyitóján fogunk elénekelni pár számot. Jótékonysági koncert lesz. Mi kedden fogunk fellépni – mondta Louis.
   - Hát kedves rajongók, irány csomagolni és az út Münchenbe vezet! – vicceskedett a műsorvezető. – Egy rajongó most írt SMS-ben egy kérdést, méghozzá neked Harry – nem tagadom felkaptam a fejem. Na és? Harry-től kérdez valaki valamit. Reménykedtem nem Caroline-ról. Légyszi kérdezd azt, hogy hat lábujja van-e. Kérlek! – Kedves Harry! Te vagy a kedvencem a One Direction-ből. És szeretném, ha elmesélnéd a hallgatóknak azt a bizonyos benzinkutas esetet. Elejétől. Mert az újságokban nem igazán bízom. Üdvözlettel: Giselle Sky – olvasta fel a férfi. GUS!
   - Ne már! – kiáltottam fel. Kikapcsoltam az övem és olyan erővel püfölni kezdtem, ahogy csak tudtam.
   - Most mi van? – értetlenkedett.
   - SKY? Most tényleg? Komolyan? – kiabáltam.
   - Te írtad? – esett le Adrinak. Giselle, oké ez még elmegy, de hogy Sky?!
   De úgy tűnik Harry-t megfogta a kérdés. Vagy csak a név? – Bocs, srácok Harry lehibernálódott – mondta Louis. – Akarod, hogy én meséljem el, Hazza? Ugye nem, mi? – nevetett.
   - Hát… vettem Caroline-nak egy fehérneműt – köszörülte meg a torkát Harry.
   - Egy piros bugyit – suttogta Louis.
   - Igen… öö… szóval… Caroline kicsit kibukott rajta és ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Elmentem egy klubba, ahol a kelleténél többet ittam, majd a kidobó emberek a „segítségemre siettek”, de egy volt barátnőm nevén szólítottam az egyiket – nevetett Harry.
   - Skylar te vagy az? – utánozta Louis Harry hangját. A kocsiban néma csend honolt.
   - Ezt a részletet kihagyhattad volna – morogta Harry, majd folytatta. – Aztán nem akartam lenyugodni, meg kimenni, így kaptam egy ütést, majd kitettek. Ezután hívtam Louist, aki eljött értem. Majd út közben megálltunk tankolni, ahol belénk kötött három srác. Nekem meg már alapból fel… öm… cseszte a két nagydarab állat az agyamat a klubban, így belementem a kötekedésbe. De a benzinkutas pasas kihívta a rendőröket, így egy fogdában kellett töltenünk az éjszakát.
   - Tök vicces volt, amikor másnap reggel hazaállítottak és közölték mi történt – nevetett Niall.
   - És még én vagyok a rosszfiú – motyogta Zayn, majd mind az öten felnevettek.
   - Mindenesetre köszönöm, hogy elvállaltátok ezt az extrém időben lévő interjút – mondta a műsorvezető.
   - Kapcsold ki, kérlek! – hunytam le erősen a szemeimet.
   - Bocs – mondta Gus.