10♥

10. Fejezet~After

   Miután hazaértünk egy cetlit találtam a konyhapulton, miszerint ne várjuk, anyáékat csak holnap jönnek haza. Utóiratban ég megírták, hogy sajnálják, amiért kihagyták a koncertet. Persze!
   Niall és Zayn már akkor elmentek, amikor a dedikálásnak vége lett, így csak mi hatan léptük át a házunk küszöbét. Bills és Nora is fáradtak voltak. Megpróbáltam elhasználni az utolsó esélyemet egy pizsibulira, de kikötötték, hogy lecserélnek egy fiúra.
   - Jó éjt! – mentek be a szobákba. Már csak én és Harry maradtunk a konyhában. Egyszer csak átölelt hátulról.
   - Akkor alszol velem? – suttogta a fülembe. Leheletétől kirázott a hideg.
   - Itt az a kérdés, hogy te alhatsz-e velem – fordultam vele szembe. Mélyen belenéztem zöld szemeibe és kíváncsian vártam milyen csodát tesz velem.
   Csodás zöld szemei óriásira dülledtek, alsó ajkát pedig lebiggyesztette. Hihetetlenül édes volt. Átölelte a derekamat, így még közelebb került az arca az enyémhez.
   - Na, gyere – fogtam meg a pólója alját és húzni kezdtem felfelé.
   - Nő, így még nem vonszolt a szobájába – nevetett.
   - Én figyelnék a számra, mert ha elengedlek, a szupersztár pofid csúnya darabokra törik – mosolyogtam rá. A szobámba beérve füttyentett egyet. Nem volt túl különleges szoba. Csak… én voltam. Bár a falak barackszínűek voltak, amik jól illettek a krémszínű komódhoz és szekrényekhez és a falakon bekeretezett képek lógtak Párizsról, New Yorkról és Rómáról, a falon egy kétsoros könyves polc függött, tele könyvekkel és CD-kkel, az ágyam felett én magam festettem fel a ’Keep Calm and Carry On’ szöveget. Ez határozottan csak én voltam, egy szobába besűrítve.
   - Szép – mondta, miközben leült az ágyamra. Mellé ültem. – És mit fogunk csinálni? – mosolygott rám. Arcán gödröcskék jelentek meg. Nagyon aranyos volt. Mint általában.
   - Ugye tudod, hogy nem fogok hasra esni ettől a mosolytól? – kérdeztem. Bizonyára minden lányon ezt használja. – De arra gondoltam megnézhetnénk egy filmet, már ha nem vagy álmos.
   - Egy ilyen koncert után? Kizárt, hogy álmos legyek – nevetett. – Melletted? Kizárt, hogy elaludjak.
   - Ezt hogy érted? - haraptam rá az alsó ajkamra.
   - Mindegy – vakarta meg a tarkóját. – Milyen film van?

�

   Kis tanakodás után eldöntöttük, hogy megnézünk egy horror filmet. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy rövidnadrágot egy hosszabb pólóval, majd Harry is letusolt, majd visszajött egy pólóban és gatyában. Hálát adtam az égnek, hogy nem boxerben jött ki. Rajtafelejthettem a tekintetemet, mert elmosolyodott, amikor leült mellém. Zavartan ráztam meg a fejemet és elindítottam a filmet. Felmásztam az ágyamra és beültem Harry mellé.
   Az első tíz perc nyugalmas volt. Meg is jegyeztem, hogy ez nem is igazán ijesztő. Aztán az elkövetkező fél órában már alig vettem levegőt. Harry meg nevetett mellettem és van egy erős tippem, hogy rajtam. Ez után egy negyed órás nyugalom volt a filmben, mert negyed óráig csak a házban voltak, féltek, gondolkodtak, veszekedtek és ebből lett, hogy egy barom kiment a házból. Csúnya halállal kiszállt a történetből. Eltakartam a szemem.
   - Jól vagy? – érdeklődött Harry.
   - Persze, hogyne – bólogattam és visszafordítottam a tekintetemet a filmre.
   Minden véresebb öldöklős résznél felszisszentem, Harry meg jó kedvűen kommentálta, hogy na még eggyel kevesebb.
   - Te mazochista – jegyeztem meg, amikor a legdurvább jelenet után is ezt mondta. Csak nevetett rajtam. – Tényleg, kezdek félni tőled. Én majd meghalok, te meg nevetsz.
   - Nem nevetek, csak szórakoztató, hogy félsz – mondta és valaki felsikított. A képernyőre kaptam a szemem. Valakit megint megöltek. – És…
   - Fogd be – vágtam hozzá egy párnát.
   - Igen? – nézett rám megsértetten és elkezdte böködni az oldalamat, mire sikkangatni kezdtem.  Hátradőltem az ágyon, mert már nem bírtam tovább. Már a könnyeim is folytak. Hirtelen abba maradt a támadásom, de Harry nem adta fel. A kezeimet két oldalról lefogta és az ágyhoz „szegezte”. Belenéztem a szemébe, amiről tudtam, hogy hiba lesz, de muszáj volt. Ez az a hiba, amit talán nem bánok meg. Talán.
   - Menj a pokolba – mondta valaki, így kizökkentve engem a zöld szemek pásztázása alól.
   - Ott találkozunk – morogta egy újabb hang, majd elfojtott nyögések és egy hatalmas sikítás hangzott.
   - Jézus Mária! – mondtam és fel akartam ülni, de Harry nem engedett. – Jajj, engedj már el – nyüszögtem.
   - Miért kíváncsi vagy a filmre? – nevetett, ráült a csípőmre.
   - Szállj már le rólam – nevettem. – Ha elkezdtük, fejezzük be – mondtam.
   - Akkor egy véleményen vagyunk – mondta a szemembe nézve és egyre közelebb hajolt.

�

   Reggel korán ébredtem. Harry karja még mindig a derekamat ölelte. Este végig néztük a filmet, aminek a végére mindenkit megöltek, a gyilkos pedig csonkított kézzel kereste az új áldozatait. Előtte pedig csókolóztunk. Olyan minimális hosszúságú csók volt, amit könnyen lehetne meg nem történtnek venni. És én pont így fogok tenni. Tudom, hogy Harry is így fog tenni.