●10●

~ Niall sohasem kedvelte Caroline Flack-et.

Kapitel 10 – Új esély (Nora)

   Életemben nem voltam ennél részegebb, de csak azért rakom ilyen magasra a mércét, mert eddig egy vagy két üveg sörnél, vagy pár pohár bornál nem ittam többet. Amikor reggel felébredtem hasogatott a fejem és csak – komolyan mondom – reménykedni tudtam, hogy nem csináltam hülyeséget. Felültem a földön – ezek szerint ott aludtam – és erősen megdörzsöltem a szemeimet.
   - Ezt vedd be – dugott elém valaki két szem gyógyszert. – Segíteni fog, hidd el.
   Amint felnéztem Liam-et láttam meg. Hosszú idő óta most először folytattunk párbeszédet.
   - Köszönöm – bevettem a gyógyszert, majd kevés nyállal, de lenyeltem. – Mi volt ez?
   - Fejfájás csillapító – mosolygott, majd leült a kanapéra. Törökülésbe tornásztam magam és felnéztem rá. – Beszélnünk kellene.
   - Tudom, de előtte, ha bármilyen hasznos emléket tudsz, amit én, nem kérlek, mondd el – néztem rá könyörgően.
   - Az igazat megvallva – vakargatta a tarkóját – én sem emlékszem sokra.

●

   - Nora én, tényleg kedvellek – mosolygott rám Gustave. Éreztem már, hogy túl sokat ittam, de még pár korty erejéig a számhoz emeltem az italos poharamat. Mohón kortyoltam az elsőnek édes, másodszorra pedig keserű italt, ami égetően folyik le a torkomon. Amint elemeltem a számtól a poharat, Gus szája az én számra tapadt. Lehelete alkoholtól illatozott, ám cigarettától bűzlött. Nyelvét igyekezte átdugni a számba, de ellöktem. Felpattantam és elrohantam valahova a házba, de hirtelen megszédültem és nekiestem az egyik falnak. Valaki elkapta a derekamat. Felrántott, majd a szemembe nézett. Liam volt az.
   - Óvatosan – mosolygott. Amint rám lehelt megütött az erős pálinka szaga és hirtelen rosszul lettem. – Mi a baj? Rosszul vagy?
   A szám elé tettem a kezem és megindultam.
   - Azt hiszem, erre van egy vécé – fogta át a vállamat és bevezetett egy fürdőszobába. Letérdeltem a vécé elé és hát, mint ahogy a részegek is szoktak, hánytam. Liam közben valamit halkan susmotolt, de nem értettem, csak azt éreztem, hogy a hátamat simogatja, illetve a kezét a tarkómon, ahogy eltűrte az arcomból a hajamat.

●

   - Hát ez tényleg nagyon élvezetes éjszaka lehetett – nevettem fel keserűen. Óvatosan felálltam és leültem mellé a kanapéra. Körbe néztem a nappaliban. Niall és Zayn egymáson feküdtek a padlón, míg Gus egy széken lehajtott fejjel ült és aludt.
   - Avass bele az emlékeidbe.
   - Gus lesmárolt engem, aztán te segítettél kijutnom a fürdőszobába – pirultam bele.
   - Emlékszem már – csapott a homlokára. – Jobban vagy?
   - Fogjuk rá – tapogattam meg a fejem. – A gyógyszer kezd hatni.
   - Beszélnünk kell – ismételte meg magát Liam (ugyanis az előbb is mondta).
   - Miről? – fordultam felé, mintha nem sejteném. Ugyanis kristálytiszta elképzelésem van arról miről is szeretne velem beszélni.
   - Arról a telefonbeszélgetésről – hajtotta le a fejét. Erős késztetést éreztem, hogy a hátára tegyem a kezem, vagy állánál fogva felemeljem a fejét, hogy rám nézzen, de nem tettem meg. Nem tehettem meg.
   - Liam annyi lányt megkaphatsz – kezdtem a monológomat -, miért éppen engem akarsz? Azt, akihez elmondásod szerint nem fűz elég érzelmi szál? Csak egy hirtelen kirobbanás?
   - Nagyon tévedsz – rázta meg a fejét. – Alábecsülöd magad. Lehet, hogy rengeteg lány csak rám vár, de én csak rád várok. Csak téged szeretnélek magam mellett. Amikor megismertelek még túl korai lett volna új kapcsolatba bonyolódnom. Egyszerűen csak… akkor volt két hete, hogy szakítottunk Danielle-el. Az csak… Az más volt, mint most. Több hónap telt el anélkül, hogy nem láttalak, nem hallottam a hangodat és nem éreztem a közelségedet, egy cseppet sem.
   - És milyen remekül megvoltál nélkülem – fújtattam idegesen, utalva arra, hogy én majdnem megpusztultam attól, hogy nem lehet mellettem.
   - Megint tévedsz – mosolygott. – Az idő, amit külön töltöttünk ráébresztett, hogy mit is érzek igazán. Ami tulajdonképpen ugyanaz, amit éreztem az első találkozásunkkor is…
   - Mit? Rokonszenvet? Undort? Közönyt?
   - Szeretet – mondta. – Csak akkor még azt hittem, hogy Danielle lakik még a szívemben. Nem hittem, hogy ilyen könnyen el tudom felejteni Őt. Aztán jöttél te és felborítottad a szívem békéjét. Minden dobbanás a nevet kiáltja – mondta nekem. Teljesen lefagytam. Amikor néztem régen egy filmet és a férfi ilyesmi vallomást tett a nőnek… Azt gondoltam, ha egy pasi valaha is ilyet mond nekem a legkevesebb, amit tehet az, ha lehányom. De úgy, hogy most tényleg átéltem… A gyomromban, mintha egy békés patak vize fodrozódna a rászálló madaraktól.
   - Szeretlek – mondta és apró puszit nyomott a számra, tekintettel arra, hogy mindkettőnknek elég erős szájszaga lehet. Így bizony… az élet tele van szépséghibákkal.
   - Én is szeretlek.