2012. május 6., vasárnap

●Köszönetnyilvánítás●


  Bár az ajánlást a könyvek elejére illik írni én mégis három évadot végig írtam és csak most ajánlom: Noricinek, Nononak és Adrinak. Megjegyzésként szeretném közbeszúrni, hogy ŐK ihlették meg a szereplők tulajdonságait. Norici Bills-ét. Nono Noraét. Adri pedig – milyen meglepő – Adrianét. Nem igazán szeretnék kiadni kulisszatitkokat, de az összes ötletet mi találtuk ki.
   Így bizonyítom, hogy teljes mértékben saját az írás. Általában magyarokon és tesiken, valamint útban hazafelé a buszon jöttek az ötletek. Némely durvább – köszönet érte Norcinek – nem került bele a történetbe, de egy bizonyos papíromon még mindig van egy két bizonyos ötlet, amit felhasználok az ÚJ történetemhez.
   Vannak olyan helyzetek, amik valójában megtörténtek velem – velünk és itt nem az emberrablásra értettem.
   És természetesen nem utolsó sorban köszönöm az összes olvasómnak, támogatómnak, rendszeres olvasómnak, lájkolómnak, csetelőmnek is, hogy a From the moment család részei lettetek. Talán muszáj lennék kiemelni néhányat közülük:
   Ari: Ő az, aki bármilyen körülmények között írt nekem kommenteket és mindig kifejezte a véleményét.
   Liraa: Talán a kommentelők közül – akiket személyesen nem ismertem – vele beszéltem a legtöbbet. És most, hogy már twitteren is „ismerősök” vagyunk, remélhetőlegmég többet fogunk beszélni.
J
   lauraa: Bár Ő csak a chatbe ír, de mindig olyan jól esik az a pár sor, amit Ő ír.
   Köszönöm nektek!
   És köszönöm anyunak, aki mindig lecseszett, hogy mit gépelek ennyit. ♥
   Remélem a következő történetemet is ennyien fogjátok olvasni, vagy még többen és, hogy azt is szeretni fogjátok.

   Puszi: Alexa L. Wozde xx

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Annak nagyon örülök. :D
      Puszi: Alexa L. Wozde xx

      Törlés
  2. Szia!
    Igazán nincs mit megköszöni :D
    És ígérem,hogy a másik történetedet :D
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon reméltem, hogy azt is. :D
      Puszi: ALexa L. Wozde xx

      Törlés
  3. Hát.. igazából nem tudok mit mondani. Annyira megszoktam hogy minden hülye ötletemet meg agymenésemet megtalálom a következő részekben..:D
    És na ja.. a piszkosabb részekért meg vállalom a felelősséget. Lehet jönni.. megbeszéljük ha nem tetszett..xxd:D
    Hiányozni fog ez a blog. *-*
    ( amúgy szerintem kezdj el menekülni a Nórika elől.. ilyen nevet adni neki.:'DD )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy van! Nem engem okolni, Őt verni.. XD ♥
      Nem tudom még régen valahogyan kapta ezt a nevet és így írtam be, de hogy miért azt már nem tudom.. :S XD

      Törlés
  4. Kedves Alexa L. Wozde!!!

    Először is, IMÁDLAK, remélem tudod. :DD

    Másodszor... kiemelsz?? :ooo Nagyon, de nagyon szépen köszönöm. *-*

    Máris rohanok olvasni a prológusodat. :DDD

    Puszillak, IMÁDLAK,

    Liraa *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Liraa!
      Először is én is imádlak, de ezt már tudod. :D
      Másodszor, igen ki. :DD
      Remek ötlet. :))
      Puszi és imádlak: Alexa L. Wozde xx ♥

      Törlés
  5. szia :) mindenképpen olvasni fogom és köszönöm az eddigi fejezeteket is,mert fantasztikusak. :) puszix

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és köszönöm és erre mit írjak?! Nagyon szívesen? Nagyon zavarba hoztál.. :)
      Puszi: Alexa L. Wozde xx

      Törlés