5*

Chapter 5  - A borult elme

   - HARRY EZT SZERINTEM EGYSZER MÁR TÚLTÁRGYALTUK – MENTEM KI AZ AJTÓN.

   (fél órával korábban)

   - Köszönjük a figyelmet, most pedig érkezzen a mai toplistánk – mondta Hans. Intettünk neki, majd kimentünk a szobából. Louis magával szembe fordított.
   - Előre is bocsánat, ha üvölteni fogok, de mégis mi a jó francokért jöttél te Dániába? Legalább most mond meg nekünk, hogy telefonon nem voltál hajlandó.
   - Nektek? – pislogtam párat, majd megpillantottam a Louis mögött álló Harry-t – és a többiek is ott voltak. De amin a legjobban lepődtem meg, az Bills volt. – Elmész te a francba! - morogtam a barátnőmnek.
   - Miért? – vágott olyan kiskutyásan értetlen fejet, amitől még a hóhérnek is elolvad a szíve.
   - Németországban vagy és még csak arra sem vagy képes, hogy felvedd a telefonodat – mentem volna oda hozzá, de Louis elkapta a karomat.
   - Ne kerüld a témát – mondta Louis mérgesen.
   - Nem kerülöm a témát – motyogtam. – De gondolom magától érthető, hogy miért jöttem el „otthonról”.
   - Azt sejtjük, de konkrét indítékod is volt rá, vagy csak Harry miatt mentél el? – kérdezte Niall.
   - Álljon meg a menet – tettem magam elé a kezeimet védekezésképp. – Én nem Harry miatt mentem el, hanem a miatt, amit tett. És az nem Harry, hanem a cselekedet.
   - Ez hülye kifogás – morgolódott Liam. – Meddig maradsz itt? – terelte a témát. Hálás mosolyt küldtem felé, majd mély levegőt vettem.
   - Csak péntekig – vontam vállat. – De egyfolytában dolgoznom kell – sóhajtottam, majd a faliórára pillantottam. – És most is késésben vagyok egy próbáról. Rohannom kell. Holnap látjuk egymást – nyomtam puszit Louis arcára, majd sietve távoztam.
   Majdnem kiléptem az épületből, amikor valaki megragadta a derekamat és visszahúzott. A mellkasának ütköztem.
   - Várj egy kicsit még – mondta Harry. Belebámultam zöld szemeibe és tudtam, hogy elrontottam, mert annak idején is így kezdődött mindent. – Miért futsz előlem?
  - Miért ne? – tettem a kezem a mellkasára, hogy minél messzebb kerüljek tőle, de ő erősen tartott. – Nincs neked egy Caroline-od?
   - Ő most nincs itt – mosolygott rám.
   - Te meg vagy hibbanva, Harry Styles – suttogtam az arcába, majd egy erőset löktem rajta. – Én nem leszek a pótkerék, akivel játszhatsz.
   - Miért kerülsz? – kérdezte kínzó hangon Harry.
   - Harry, azt hiszem ezt már túltárgyaltuk – mentem ki az ajtón.

   (most)

   Idegesen léptem be a hotelbe, majd egyenesen a szobánkba mentem, ahol Gus már tombolt.
   - Hol a fenében voltál? – kiabálta le a hajat a fejemről. Idegesen babráltam egy tincsemmel, azon gondolkodva, vajon elmondhatom-e neki.
   - Szívesebben lettem volna itt – guggoltam le a bőröndömhöz, majd kutakodni kezdtem benne, valami divatosabb darab után. – Elkapott a One Direction – sóhajtottam – és hidd el, nem volt valami jó lerázni Louist. Szeretem őt.
   - Értem, de elkésünk – morgolódott. – Adrian menti a menthetőt, de te öltözz már!
   - Gus… kibeszélhetném a gondomat? – kérdeztem, majd ránéztem. A szemem könnyes volt. Előtte nem féltem sírni. Bólintott egyet, majd megölelt. – Tudom… utána – mosolyogtam a pólójába.
   - Kérni akartam – nevetett. Kikaptam a bőröndömből egy pink alapon fehér pöttyös ruhát, aminek a derekán egy fehér szalaggal van átkötve, majd befutottam a fürdőszobába. Magamra kaptam, majd valami rózsaszínesebb sminket tettem fel – próbáltam – és kirohantam. Felvettem egy tizenöt centis magas sarkút. Így pont Gus-szal voltam egy magas. Megfogta a kezemet és lementünk. Útközben persze elmeséltem mindent, lassú volt a lift.
   - Skylar! – hasított át Keisy hangja az éteren. – Hol a fészkes fenében voltál?
   - Bocsánat Keisy, én csak… elakadtam – néztem rá, de ekkor megláttam a teljes sleppet. Az ötfős One Direction állt Keisy mellett Bills-szel kiegészülve.
   - Ti? – suttogtam.
   - Izzy? – döbbent meg Gus, mire rá kaptam a tekintetem.
   - Ismered?

ruha: