12♥

12. Fejezet~A vizes incidens

   Niall és Zayn futottak felénk. – Mit csináltatok? – érdeklődött Zayn.
   - Hát ti mit kerestek itt? – tártam ki a karjaimat.
   - Cathy-hez jött valami Amberlie – tök jó csaj megjegyezném -, akit bemutatott Samnek, így most csajoskodnak – fintorgott Niall.
   - Hogy… Egy… AMBERLIE?!!!! – visítottam hisztérikusan, majd az orrom alatt káromkodva a táborhely felé trappoltam. Miért kap meg mindent az a ribanc? Miért kell neki ennyi minden? Miért akar engem ennyire a földbe tiporni? Miért bököm ennyire a csőrét?
   - Skylar! – futott utánam Harry. – Mi a baj?
   Elkapta a karomat és maga felé fordított. Már láttam Louis-éket, ahogy lepakolnak egy sivárabb helyen és nekünk kiabálnak. Én menni akartam, de Harry visszatartott. Arcomat a kezei közé fogta; hüvelykujjával az arcomat simogatta. – Mi a baj? Az egyik percben még mosolyogsz aztán hisztérikus kitörésed lesz. Mi jön ez után? Dühroham, vagy depresszió?
   - A dührohamon már túl vagyok. Talán a depresszió – próbáltam terelni egy kicsit a témát a viccesebb felé, de nem vette a lapot. – Minden oké.
   - Tényleg? Ez lennél te? Csak mert akkor nagyon félre ismetelek és az kicsit lelombozná az egómat, hogy nem tudok megismerni valakit, akivel osztoztunk az ágyon - húzta el a száját, de láttam, hogy szája sarkában egy mosoly rejtőzik.
   - Én nem ilyen vagyok, csak előfordul, hogy amikor meghallom Amberlie nevét hisztérikus roham gyötör – fejtem le Harry kezét az arcomról. – Ő az a csaj, aki a ruhaboltban odajött hozzám.
   - A szőke műanyag? – nevetett. – Rá vagy féltékeny?
   - Én nem vagyok féltékeny. Egyszerűen csak utálom. Amióta ideköltöztünk, valamiért utálja a képemet. Nekem nem adott okot arra, hogy kedveljem. Nem is hiszem, hogy kedvelni tudnám. Akkor sem, ha kedves lenne hozzám már a kezdetektől.
   - Bocs – hajtotta le a fejét Harry.
   - Semmi gond – mosolyogtam. – De ezért lehet, nem alszom veled – nevettem rá és futni kezdtem a „kijelölt táborhely” felé.

   A továbbiakban a fiúk felállították a sátrakat, mi meg elmentünk tűzifáért. Visszafelé persze más úton mentünk, így találtunk egy tavat.
   - Tehát megcsókolt? – kérdezte hatodszorra Nora. – Igazán nagy fejlődést váltott ki belőled ez a város. Rámenős lettél, vagy mi van?
   - Nem lettem rámenős. Inkább ő az – mosolyogtam. – De megköszönném, ha nem mondogatnátok ezt… senkinek és nem tennétek furcsa megjegyzéseket és célozgatásokat. Ez csak egy csók volt – mondta és megcsúsztam egy vizes levélen, eldobtam az eddig gyűjtött fákat és hátravágódtam. Vártam a becsapódást, de helyette a tóba csapódtam. A hirtelen meglepetéstől elfelejtettem levegőt venni és már csak akkor vettem, amikor a fejem a víz alatt volt. Egy bő liter vizet nyeltem. Megkerestem a tó fenekét és a lábaimat stabil talajra állítottam, majd kiemelkedtem a vízből. A tó szélénél voltam, de így is mell alá ért a víz. A lányok úgy nevettek rajtam… úgy röhögtek rajtam, hogy kétrét görnyedtek. Én meg úgy köhögtem, hogy majdnem megfulladtam.
   - Ez mind szép és jó, de segítsetek ki – nyavalyogtam. Volt egy tervem, de az ártatlanságot igényelt.
   - Hogy beleránthass mi? – kérdezte közelebb jőve Bills.
   - Bills, ha egyszerre húzzuk ki, nem ránthat be minket – mondta Nora. Dehogy! Benyúltak felém és húzni kezdtek, de még mindig nevettek. Megrántottam őket, mire két hatalmas sikítás hagyta el a szájukat és hatalmas csapódással – és két szép seggessel – a vízben landoltak. Most én röhögtem úgy, hogy majdnem meghaltam. Kezeimet a partra tettem, majd kihúztam magam a vízből. A hajamból kicsavartam a vizet és vártam, hogy feldolgozzák a történteket.
   Nagyon vicces volt, mert Bills és Nora ugyanazt a két mondatot, ugyanolyan hangnemben és ugyanolyan hangerővel (attól eltekintek, hogy ugyanolyan elmosódott szemfestékkel és vörös fejjel) kiabálták felém. „Hogy az a jó büdös élet! Ha egyszer kijutok innen, meghalsz!”

   Miután kikergettek a világból békét kötöttünk és egy halom fával, csurom vizesen visszatértünk a fiúkhoz, akik már kialakították a tábortűz helyét és plédeket terítettek köré.
   - Nem bántásból, de elkapott titeket egy zivatar? – nevetett Liam.
   - Rohadt kedves vagy – grimaszoltam, majd ledobtam Louis mellé a faágakat.
   - Igazából mi történt? – kérdezte Zayn.
   - Éppen fát gyűjtöttünk, amikor a Jeti kiugrott fák közül és magával ragadott. De aztán jött Szupermen – aki nem mellesleg nagyon jól néz ki és milyen izmos – és egy pörgő rúgással – akár Chuck Noris – lerúgta a Jetit, de így beleestem egy rózsaszín tengerbe, ami az erdő közepén van. Attól rózsaszín, mert pink aranyhalak úszkálnak a sós vizében – gúnyolódtam. – Mi történt volna? – kiáltottam fel. – Belesetünk a vízbe.
   - Kezdhetted volna így is – húzta el a száját Niall. – Éhes vagyok.
   - Igazából találtunk egy tavacskát és Skylar béna volt és belesett, bizonyos dolgok hatására, aztán mi az ő – mutatott rám – hatására belesetünk a vízbe – hadarta el Nora. – Elfáradtam- ült le Harry mellé. Ő volt a legközelebbi pokrócon. Én leültem Zayn mellé, Bills pedig Louis mellé. Liam és Niall egy pléden osztoztak.
   - Elmehetnénk oda – mondta Louis.
   - Nem hoztunk fürdőruhát – mondtam.
   - Megoldható dolog – mosolyodott el Harry.