●1●

~Harry szereti a barátnőjét édesemnek, vagy bébinek szólítani.


Kapitel 1. – Hinni
   ÉLETEM LEGNYOMORÚSÁGOSABB ÓRÁIT TÖLTÖTTEM A KÓRHÁZBAN. Még idegesebb voltam, mint mielőtt kivették volna a mandulámat. Az volt az egyetlen műtétem és emlékszem, hogy előtte nagyon féltem, de most… ha lehetséges még jobban. Rajtam kívül még Liam és Bills a legidegesebb szerintem.
   - Hozok kávét – állt fel mellőlem Harry. – Kérsz te is?
   - Nem, köszi – mosolyogtam rá, de Ő megfogta a csuklómat és maga után kezdett húzni. – Harry engedj el! Hallod? Nem akarok menni. Itt akarok maradni!
   - De gyere velem, légy szíves – mondta, majd megfogta a kezemet és a kórház büféje felé kezdett vonszolni.
   - Harry ott akarok lenni, amikor kijön az orvos – mondtam halkan. Behúzott egy elhagyott folyosóra és velem szembe fordult.
   - Rossz volt nézni, ahogy görcsösen markolászod a széket és mereven az ajtót bámulod, miközben sírsz, érted? – kezdte idegesen. – Egyszerűen csak… nem akarlak ilyennek látni… nem tudlak ilyennek látni.
   - Harry az utóbbi napokban csak ilyennek láthattak engem az emberek, bizonyos okokból kifolyólag – húztam el a számat. Nem tudom, hogy vette-e a célzást.
   - Nem voltak ott bizonyos dolgok, csak én. És én szeretném jóvátenni ezt a két hetet – fogta meg a kezemet. Azon gondolkodtam, hogy húzzam-e ki a szorításából, vagy ne.
   - Harry… én hiszek abban, hogy jóvá tudod tenni, de ehhez először Caroline-nal kell rendbe tenned mindent. Én addig nem lehetek veled, amíg ő ott van melletted a képeken, amíg az ő neve szerepel a tied mellett.
   - Csak annyi kell, hogy szakítsak vele? – nézett rám csillogó szemekkel Harry. Nemet intettem a fejemmel.
   - Nem csak ennyi. Mindezek mellett emlékszel még arra a sok dologra, amik miatt kiborultam, sírtam és nyomorultnak éreztem magam? – bár szavaim idegességet kívánnak én egy cseppet sem éreztem annak magam. – Annyi mindent vágtál a fejemhez és annyi mindent tettél velem, amit még magam sem emésztettem meg. De hiszek abban, hogy…
   - Miben? Mégis miben hiszel, amit még meg kell tennem? – kérdezte idegesen Harry. Kettőnk közül Ő volt ideges, pedig talán nekem kellett volna. Lehet, hogy pont emiatt lett az Ő feje vörös.
   - Abban, hogy ha időt és teret adsz, nekem fel tudom dolgozni mindezt – suttogtam.
   Magához rántott és megcsókolt.
   Én meg csak hagytam. Túlságosan nyugodt voltam, talán attól a két nyugtatótól, amit az orvos adott, miután megérkeztünk. Eléggé kiborultam.
   Karjaimat a nyaka köré fontam, úgy csókoltam tovább, míg Ő derekamra simította a tenyerét. Úgy csókolt, mint még soha. Átölelte a derekamat és úgy húzott közel magához. Én beletúrtam a hajába, majd levegőhiány miatt szétváltunk.
   - Ez akkor igen? – kérdezte mámorosan csillogó szemekkel.
   - Igen mire?
   - Ismét járunk? – mosolyogott rám. Viszonoztam a mosolyát, majd hirtelen elsötétült az arcom.
   - Abban ne is reménykedj Styles – mentem el mellette, vissza a többiekhez.

●

   MIKOR VISSZAÉRTEM LIAM PONT AZ ORVOSSAL BESZÉLT. Odasiettem hozzájuk.
   - A jobb térdénél porcleválás, a bal bokájánál és combjában pedig ínszalagszakadás volt, valamint a jobb vállánál össze kellett varrnunk, miután kivettük a belefúródott üvegszilánkokat – mondta az orvos. Mikor odaálltam Liam mellé, rám nézett, s aprót bólintott.
   - Bemehetünk hozzá? – kérdeztem.
   - Igen, de csak egy maximum kettő ember és kérem, ne zaklassák fel – mondta, majd elment.
   - Akkor én kint maradok – hajtotta le a fejét Liam. Sajnáltam szegényt. Elmondta a hírt a többieknek, majd abban maradtunk, hogy én és Bills megyünk be. Mikor éppen be akartam menni a kórterembe megláttam, hogy Harry jön felénk. A szám sarkában apró mosoly bujkált, mikor eszembe jutott a csókunk.

(Louis)

   EZT EGYSZERŰEN NEM LEHET KIBÍRNI. Ahogy Gustave néz Bills-re. És ahogy Bills visszamosolyog rá. Persze rám szebben mosolyog. De Gus úgy néz rá.
   Talán addig nem fogok megnyugodni, amíg nem lesz egy barátnője… Bárcsak találna már egy olyan lányt, akivel úgy érzi, összhangban van és szállna le Bills-ről.