●15●

~ Amikor Harry kijön a medencéből úgy néz ki, mint a kicsi Tarzan.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy összeszámoltam a fejezeteket és már csak a 16. van vissza, valamint azon kívül még három (Utószó, Utószó utáni szó és Köszönetnyilvánítás) van vissza. Hát igen... Minden jónak vége szakad egyszer.
De nem kell aggódni, mert csináltam egy új oldalt, amire az új történetemet - szintén 1D-s fanfiction - fogom felrakni. :D
Már csináltam egy oldalt az új történetnek. Had szögezzem le az elején, hogy a fejezeteket és a kinézetet akkor teszem fel, amint a Köszönetnyilvánítást feltettem ide.
LINK!
Puszi: Alexa L. Wozde xx

Kapitel 15 – És lőtt

   Már az erdő sűrűjében jártam, amikor letéptem a számról a ragasztószalagot, ugyanis a nagy rohanásban megfeledkeztem róla. Igazán csak akkor tűnt fel, amikor már nem kaptam levegőt. Most már a fákon kívül nem láttam mást. Csak a természetet. Még ha feljebb is emeltem a tekintetemet sem láttam London épületeit. Bizonyára én marha a másik irányba futottam.
   Már hetedszerre hagyom el – szerintem – ugyanazt a fát. Vagy körbe-körbe futkorászok, mint egy igazi hülye, vagy csak káprázik a szemem. Remélem, csak káprázik.
   - Álljál meg egy helyben! – ordít utánam Amberlie. Persze, majd itt helyben megállok neki és bevárom, hogy egyenlő esélyekkel induljunk el a nagy korhadt fáig és vissza? Te ki akarsz nyírni, baszd meg, meg nem állok! Majd, ha hülyébb leszek…
   - Te hülye kurva – ordított ismét. Legszívesebben felröhögtem volna, mivel már vagy huszadjára, vissza szóltam volna, de így is alig bírtam tovább futva.
   És most jött el az a pillanat, hogy eszement és hisztérikus röhögő görcsöt kaphatnék, ugyanis az a két állat a zsebemben hagyta a telefonomat! Legalább tudom, hogy én vagyok nekik az első. Én vettem el a rabló szüzességüket.
   Talán ez az egész kezd az agyamra menni…
   Őrületes sebességgel kaptam ki a zsebemből a készüléket, majd a híváslistámban lévő első számra nyomtam a zöld gombot, de ki is nyomtam, mert az első: Amberlie. Miért van még mindig meg a száma? Bár igaz… én csak az elrablóim telefonszámait őrizgetem… Aztán mikor megtaláltam apáét azonnal hívtam. De akárhányszor is hívtam szakadozott, rossz vonal fogadott.
   Nem hagytam abba… Amíg volt erő az ujjamban és a lábamban.

   Előre néztem és megpillantott egy emberi alakot. Ordítani kezdtem, hisztérikus visítás szakadt fel a torkomból.
   - Segítség! Segítsen rajtam!
   Aztán, amikor közelebb értem láttam, hogy Harry az. Felgyorsítottam, majd a karjai közé vetettem magam. Az karjai úgy öleltem engem, mint a védelmező ágak.
   És valóban azok voltak.
   Nem ember állt előttem, hanem egy bokor. De olyan valóságos volt. Olyan élethű. Azt hittem, hogy Harry-t látom. Hogy Harry ölel. De e helyett egy mocskos növény volt az.
   - Megvagy ribanc – ragadta meg a hajamat Amberlie, majd nem törődve azzal, hogy milyen ágakon át rángat – miért is érdekelné – kirángatott a bokorból, majd a földre lökött.
   - Miért kell az ilyeneknek mindig elfutniuk? – ért oda hozzánk Clay.
   - Ha én tudnám – vonta meg a vállát Amberlie. – Nem tanul a fajtája belőle. A végén mindig meghalnak.
   Elővette a telefonját, majd írni kezdett.
   - Édes Harry-m. Én figyelmeztettelek. Te választottál. A lány halott. Csókol: titkos jóakaród – mondta mézédes hangon. MÉGIS HONNAN VAN TÉREREJE?
   Előhúzott az övtáskájából egy pisztolyt.
   - Ezt a drágaságot apa vette nekem egy éve. Nem hittem, hogy valaha is használom a családi vadászatokon kívül is, de végül is… még is hasznát veszem – lengette meg előttem a pisztolyt Amberlie.
   Ujjaim még mindig a telefonra fonódtak és görcsösen nyomogatták apa hívógombját.
   - De most meghalsz – emelte a fejem elé a pisztoly csövét. – Utolsó kívánság?
   - Elengedsz? – tettem fel a legszánalmasabb utolsó kívánságot. Gúnyosan felnevetett, majd kibiztosította a fegyvert.
   - Hasta La Vista, Lúzer!
   - Körbe vannak véve! – kiabált valaki.
   - Fegyvert eldobni!
   - Skylar! – kiabálta Harry, mivel ennek a hangnak eléggé mély angol akcentusa volt.
   Amberlie megragadta a nyakamat, majd a pisztolyt a halántékomnak szegezte. – Ha bárki közelíteni merészel, lelövöm! – ordította azoknak az embereknek, akiket nem véltünk látni. – Esküszöm, az életemre, hogy megölöm!
   - Amberlie… - lépdelt közelebb Clay.
   - Éley, ne most gondold meg magad! – ordította a szőke az ex-legjobb barátomra, de Clay tett még egy lépést. Majd még egyet. – Ne közelíts Clay. – De ő tett még egy lépést. Majd Amberlie ráfordította a fegyvert és lőtt.