●16●

~ Harry Valentin-napon akar megházasodni.

Srácok!
A kommentekből úgy vettem le,hogy néhányan úgy értették, hogy még tizenhat fejezet lesz, de nem. Azt írtam, hogy még a tizenhatodik fejezet van vissza...
Tehát ez az utolsó sajnos. És remélem méltó lezárással búcsúztathatjuk a számos bejegyzéseket. Ez után még két lezáró és meglehetősen egy oldalas rész jön, majd a köszönetnyilvánítás.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

Kapitel 16 – Történet vége!

   (Harry)

   Miután Skylar apja elcsípett egy hívást a rendőrök beazonosították a számot, majd kiderült, hogy a Londont környező erdőben van(nak).
   Ahogy az a hangokból kiderült Clay az egyik támadó. De van vele egy nő is. Aztán, amikor megkaptam azt az SMS-t a szívem is leállt.
   Már majdnem az erdőnél voltunk. A kocsink lassított, de én kiugrottam még mielőtt teljesen megállt volna. A rendőrök elém kaptak, így nem tudtam ész nélkül berohanni.
   -  Körbe vannak véve! – kiabálta az egyik rendőr, az a köpcös, bajszos, aki már Skylar-ék házában is járt.
   - Fegyvert eldobni! – kiabálta a társa is.
   - Skylar! – kiabáltam én is, mert nem bírtam tovább, hogy csak ülök a fenekemen és nem csinálok semmit. A fiúk, illetve Bills és Nora is beértek minket.
   - Ha bárki közelíteni merészel, lelövöm! – ordította az a nő. A rendőrök tettek még pár óvatos és lassú lépést. - Esküszöm, az életemre, hogy megölöm!
   - Amberlie? – hökkent meg Louis. Az a szőke… ribanc? Akivel még Cristelben találkoztam? Aki a „Vegyél el Harry Styles” pólót viselte?
   - Éley, ne most gondold meg magad! Ne közelíts Clay – kiabálta magából kikelve, most már tudjuk Amberlie.

   Valaki lőtt. És kétségkívül biztos vagyok abban, hogy Amberlie lőtt.
   - Ne! – kiabáltam, sőt ordítottam fel.

  

 (Skylar)

   Amberlie lelőtte Clay-t. Itt a szemem előtt. Láttam, ahogy a fiú homlokába fúródik a golyó. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet. Egyszerűen végignéztem, ahogy elszáll a szemeiből az élet és földre esik.
   Keservesen felzokogtam. Bár mérhetetlenül haragudtam, utáltam és megvetettem Clay-t… ő vagy két éven keresztül a barátom volt. A legjobb.
   Legszívesebben térdre rogytam volna, de Amberlie erősen fogott. Őrült és szenilis lett.
   - Amberlie – szólaltam meg rekedten és erőtlenül. – Régen ismertem egy lányt, aki mindig csak bántott engem. Viszonylag szép volt, de szörnyen öntelt. Mindig az örömét látta abban, hogy engem basztasson. Nem pedig abban, hogy embereket raboljon, aztán öljön meg.
   - Kussolj! Téged nem kérdezett senki – förmedt rám, majd a pisztoly forró csöve ismét az én halántékomnak nyomódott. Megremegett a gyomrom.
   - Persze, mert te nem akarod hallani az igazságot, Clay pedig már nem tud erre kérni. Mert meghalt. Mert megölted! Meggyilkoltad! – a szavaim halkan, mégis ridegen és egyben törékenyen csengtek.
   Megremegett a keze, majd ismét kibiztosította a fegyvert.
   - Álljon meg – szegezett pisztoly ránk egy rendőr. Szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. – Higgye el én ilyen távolról is el tudom magát találni.
   - Engedje el a lányt – de nem tette. – Mondom, engedje el – mondta erényesebben. Amberlie izmai megfeszültek, majd elengedett. Futni kezdtem.
   - Azt nem mondta, hogy tegyem is le a fegyvert – hangzott mögülem a hangja. Megláttam Harry könnyes és aggódó szemét. A szememből potyogtak a könnyek, majd egy pisztoly sült el én pedig fájdalmasan kaptam a karomhoz. – Történet vége!